Biomassza

Biomassza erőmű Szegeden – zöld tiltakozás

Komoly környezeti veszélyeket rejt a Szegedre tervezett, biomasszát és termálvizet hasznosító távhőberuházás – jelentette ki Szilágyi László független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A politikus a tervezett biomassza-erőmű helyszínénél tartott sajtótájékoztatón elmondta, önmagában pozitív kezdeményezés, hogy a szegedi távhőszolgáltatás fejlesztésénél helyi és megújuló energiaforrásokra támaszkodnának a fosszilis tüzelőanyagok helyett. Hosszú távon azonban nem fenntartható az megoldás, hogy a kitermelt termálvizet sótalanítás után használati meleg vízként a hálózatba táplálják. Ez a vízadórétegek kimerüléséhez vezethet – mondta a képviselő. Szerinte kérdéses az is, milyen tisztítási eljárások szükségesek a termálvíz ivóvíz-minőségűvé tételéhez.
A biomassza-erőmű környezeti hatásának megítélése szempontjából fontos kérdés, milyen távolságból szállítják a tüzelőanyagot Szegedre, és az is, hogy az energianövényeket milyen területen termesztik majd – fogalmazott Szilágyi László.
A képviselő hangsúlyozta, a legjobb biomasszakazánok károsanyag-kibocsátása is magasabb, mint a jelenlegi gázturbináké, és mivel a pontos tervek nem ismertek, így nehéz megítélni, hogyan változtatja meg a lakótelep szomszédságában épülő erőmű a levegő minőségét.
Nagy Sándor, a szegedi képviselő-testületben háromfős frakcióval rendelkező Szabad Város Egyesület elnöke közölte, bár a közgyűlés városfejlesztési bizottsága kérte a beruházótól a fejlesztés megvalósíthatósági tanulmányát, ezt továbbra sem kapta meg. Az átadott dokumentumokból azonban az derül, ki a négymilliárd forintos beruházás nem eredményezné a távhődíj és a használati meleg víz árának érzékelhető csökkenését.
Az egyik közeli panelépületben lakó Zóka-Dani Ildikó a sajtótájékoztatón elmondta, aggódnak, hiszen a legközelebbi iskola sportpályája mintegy 150 méterre van az erőmű tervezett helyétől, 500 méteres sugarú körben pedig hat oktatási intézmény működik.
A szegedi közgyűlés fideszes és jobbikos képviselői április 12-én szavazták meg a távhőberuházással kapcsolatos előterjesztést. Botka László (MSZP) polgármester azonban bejelentette, nem írja alá döntést, mert súlyosan törvénysértőnek és a város érdekeivel ellentétesnek tartja, így az előterjesztést pénteki rendkívüli ülésén újra tárgyalja a közgyűlés.
Bohács Zsolt, a szegedi közgyűlés Fidesz-frakciójának előterjesztést benyújtó vezetője a vitában elmondta, a négymilliárd forintos beruházás költségeinek felét uniós támogatás fedezné, és a fejlesztés az adófizetőknek egyetlen fillérjükbe sem kerülne, hiszen azt a helyi távhőszolgáltató kisebbségi magántulajdonosának érdekeltsége valósítaná meg saját kockázatára.
A politikus hangsúlyozta, a környezetbarát fejlesztés, amelynek 27 250 fogyasztó lesz a haszonélvezője, a rezsicsökkentésen felüli közüzemdíj-mérséklésre kínálna lehetőséget.
A beruházás során három, öt megawatt hőteljesítményű biomasszakazán telepítésével egy új erőművet telepítenének, három új termálkút fúrásával és két másik felújításával pedig használati meleg vizet biztosítanának a fogyasztóknak. A fejlesztés összességében 30 százalékkal csökkentené a távhő előállításához szükséges földgáz mennyiségét.

Szuhi Attila

Szuhi Attila az Energiahir.hu egyik alapító tagja. Eredeti végzettsége geográfus, jelenleg tudományos segédmunkatárs. Szakterülete a levegőtisztaság-védelem, környezeti ügyek. Írjon neki:szuhia[kukac]valaszuton.hu G+ https://plus.google.com/117580315744520725537/

More Posts - Website - Google Plus

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com