Energiatakarékosság

Mik a legnagyobb energiafogyasztók egy lakásban?

Sokszor nem is gondolnánk egy-egy háztartási eszközről, hogy mennyi energiát fogyaszt, pedig megdöbbennénk, ha ismernénk energiafogyasztási jellemzőit. A nagyobb készülékekre (például hűtő, fagyasztó, televízió) tudatosan figyelünk, ám a kisebb készülékek fogyasztása sem elhanyagolható.

Attól függően, hogy hány tagú egy háztartás, nő az energiafogyasztás, természetesen nem lineárisan. Míg egy egyszemélyes háztartás éves energiaszükséglete mintegy 1.800 kWh, addig egy négytagúé eléri a 4.400 kWh-t. Ez egyértelmű, hiszen minél többen vagyunk, annál több melegvizet fogyasztunk, annál többet megy a televízió, nagyobb hűtőszekrényre van szükségünk, és a sort még hosszasan lehetne sorolni. Éppen ezért a háztartási készülékek energiafogyasztása is eltérő éves szinten attól függően hányan lakjuk az adott lakást. Míg a televízió fogyasztása nem nő olyan drasztikus mértékben egy egyszemélyes háztartáshoz képest egy négyszemélyes esetében, addig a mosógép, szárítógép, mosogatógép vagy a világítás energiaszükséglete akár meg is duplázódhat.

Kicsik, de energiafalók

Van néhány olyan készülék szinte minden háztartásban, amely alig észrevehető, ám a villanyszámlához jelentősen hozzájárul. Ilyenek például a távirányítók, melyekről azt gondolhatnánk, hogy nem is fogyaszt energiát, ám ez nem így van. A távirányítók körülbelül 30 Watt áramot fogyasztanak, ám egész évben ez is tetemes mennyiség, ha 265 kW/órát számolunk éves szinten. Vagy nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az ún. digitális képkeretek. Ha csak minden lakásban eggyel számolunk, az is jelentősen megdobja az ország villamos energia szükségletét. Csakúgy, mint az elektromos töltők, legyen az elemtöltő vagy mobiltöltő, amelyről köztudott, hogy akkor is fogyaszt, ha be van dugva és nincs rajta a telefon. Hasonlóan falják az energiát az akváriumokhoz szükséges melegítők, világítási kellékek, levegőztetők. Ha belegondolunk, hogy ez egész évben működik, akkor könnyedén beláthatjuk, hogy tetemes a fogyasztása. A sort hosszan lehetne még folytatni, de mi magunk is elgondolkozhatunk rajta, hogy mennyit fogyaszthat éves szinten például a vasaló, a hajszárító, a videojátékok, a hősugárzók, légtisztítók, a különböző adapterek vagy a kávéfőző.

Mit tehetünk?

Először is tudatosítsuk magunkban, hogy nem csak a nagyobb gépeink fogyasztják az áramot. Ugyan a nagyokból a gyártók is igyekeznek minél energiatakarékosabbat gyártani, és ezeknek le is csökken a fogyasztásuk, ám egyre több kis energiafaló készülék jelenik meg a piacon és ezzel otthonainkban is exponenciálisan nő ezek száma (gondoljunk csak a digitális képkeretre). Először is legyünk tudatos vásárlók: amire nincs szükségünk, azt ne vegyük meg! Teljesen felesleges például a párásító készülék vagy a már említett digitális képkeret.
Amit lehet, húzzunk ki a konnektorból, ha nem használjuk őket, vagy szerezzünk be kapcsolós elosztókat, így könnyedén áramtalaníthatjuk e készülékeket is.

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com