Energiatakarékosság

Vízenergiával működő számológép

A víz általi energiával működtetett számológép egy olyan új technikán alapul, mely rendkívül környezetbarát, hiszen nem használ a környezetre veszélyes elemeket. Működése a felhasználó számára nagyon egyszerű, hiszen elegendő vizet tölteni a gépbe és máris használható. A vizet pedig elég csupán 3-6 havonta lecserélni.

Egyetlen hátránya, hogy a cellákat 2-3 évente ki kell cserélni, ennyi idő alatt ugyanis elavulnak. Mivel a termék anyaga is lebomló műanyag, így akkor sem terheli a környezetet, ha végleg elromlana, kidobásakor ugyanis lebomlik. Hasonlóan működik a vízenergiás óra is, amelybe szintén elegendő vizet töltenünk ahhoz, hogy elinduljon. Jó látni, hogy van törekvés az energiatakarékosságra, és az alternatív energiaforrások működésének kifejlesztésére, még akkor is, ha ez először csak kicsiben indul el, mint egy óra vagy egy számológép, így bízhatunk benne, hogy idővel majd nagyobb rendszereket is kifejlesztenek, amelyek alternatív energiát, pl. vizet, napenergiát fognak működésükhöz használni, mint ahogy erre már vannak kezdeményezések. Ez utóbbiak a tömegember számára anyagi okokból még nem jelentenek alternatívát, ám az irány mindenképpen jó. Számukra addig marad a számológép és az óra. Mindkettő kapható emblémázható formában is.

Szerkesztőség

Ezt a cikket az Energiahir.hu szerkesztősége adta ki. Kisebb híreket jellemzően a szerkesztőség ad, ki, míg a nagyobb írások, vélemények, ajánlók a szerző nevével jelennek meg. Ön is írna cikket? Vegye fel velünk a kapcsolatot:info@energiahir.hu

More Posts - Website

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com