Hirek

A Trump-kormány javaslatot tett elődje “Tiszta Energia” nevű környezetvédelmi programjának visszavonására

donald trump

A Trump-kormány kedden hivatalosan is javaslatot tett elődje Tiszta Energia nevű környezetvédelmi programjának visszavonására.

A szövetségi környezetvédelmi ügynökség (EPA) vezetője, Scott Pruitt kedden aláírta azt a kongresszusnak küldött javaslatot, amelyben azzal érvel, hogy a 2015-ben, az akkori elnök, Barack Obama által elnöki rendelettel életre hívott Tiszta Energia nevű környezetvédelmi programot vissza kell vonni.

A terv több régi és környezetszennyező szénerőmű bezárását irányozta elő, előírta az energetikai cégeknek a széndioxid-kibocsátásuk 32 százalékkal történő csökkentését 2030-ig, továbbá előkészítette az úgynevezett alternatív, vagy tiszta energiaforrások erőteljesebb alkalmazását. A terv azonban valójában soha nem lépett életbe, mert 2016-ban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság felfüggesztette a végrehajtását.

Donald Trump elnök választási kampányígéreteinek egyike e terv végleges eltörlése és egyes szénbányák újranyitása volt. Hétfőn este Kentucky államban – amely a szénbányák bezárását leginkább megszenvedő szövetségi államok közé tartozik – Scott Pruitt egy rendezvényen úgy fogalmazott: “a szén elleni háborúnak vége”. Egyúttal bejelentette a keddi döntést is.

A kongresszusnak megküldött 43 oldalas javaslat azzal érvel, hogy a környezetvédelmi hivatalnak nincs hatásköre bányák bezáratására és energetikai cégek szénkibocsátásának meghatározására. A tervezet nem javasol új szabályozást a klímaváltozás szempontjából fontosnak ítélt, üvegházhatást kiváltó széndioxid-kibocsátás szabályozására. Kedden kiadott közleményében azonban Scott Pruitt leszögezte: “elkötelezettek vagyunk az Obama-kormányzat téves döntéseinek kijavítására… a régieket felváltó minden új intézkedést körültekintéssel hozunk meg, meghallgatva valamennyi érintettet”.

Donald Trump elnök márciusban dekrétumot írt alá az energetikai függetlenségről, s ebben elrendelte elődje, Barack Obama klímavédelmi tervének felülvizsgálatát. Trump azzal érvelt, hogy sok környezetvédelmi szabályzó “haszontalan és munkahelyeket szüntet meg”.

(MTI)

Szuhi Attila

Szuhi Attila az Energiahir.hu egyik alapító tagja. Eredeti végzettsége geográfus, jelenleg tudományos segédmunkatárs. Szakterülete a levegőtisztaság-védelem, környezeti ügyek. Írjon neki:szuhia[kukac]valaszuton.hu G+ https://plus.google.com/117580315744520725537/

More Posts - Website - Google Plus

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com