Hirek

Már csak egy hónap a gyulai Várfürdő Futásig!

Április 15-ig még lehet kedvezményesen nevezni a „Fuss a Sérült Gyermekekért!” szlogennel hirdetett VII. Gyulai Várfürdő Futásra és Félmaratonra. Természetesen ezt követően is elfogadnak a szervezők nevezéseket a helyszínen, ám akkor a kedvezmény már nem vehető igénybe. Az eddig nevezettek névsora már olvasható a honlapon, szép számmal vannak, akik már beneveztek e nemes célú eseményre. A rendezvény célja ugyanis nem más, mint felhívni a figyelmet a sérült, mozgásukban akadályozott gyermekek életmódjára, és támogatni az ő mozgási és sportolási lehetőségeiket, finanszírozni az utazásaikat, stb. A futás idén már hetedik alkalommal kerül megrendezésre, május 2-án Gyulán, a Várfürdő elől indul a félmaraton (21 km), ám a bátrabbak és edzettebbek akár a maratoni (42 km-es) távra is benevezhetnek. A rendezvény keretében váltófutásra is lehetőséget adnak a szervezők, és lesz stílusosan mozgáskorlátozottak, kerekes székesek futása is.

A szervező az „Összefogással a Sérült Gyermekekért” Közhasznú Egyesület, és a verseny védnöke Gyula Város Polgármestere, Dr. Görgényi Ernő.

A futás mellett lehetőség van kerékpáros versenyre is benevezni, aki a futás helyett jobban kedveli a két keréken való versenyzést. A kerékpáros teljesítménytúra még csak második alkalommal kerül megrendezésre, ám máris nagy népszerűségnek örvend. A rendezvénynek ezt a szekcióját a Békés Megyei Hírlap is szponzorálja, innen az elnevezése: Békés Megyei Hírlap Családi Kerékpáros Teljesítménytúra. A táv itt is maratoni: 42 km-es Gyulától indul és Zerind községig valamint vissza Gyulára tart, hiszen a Gyula és Zerind közötti távolság éppen 21 km. A kerékpáros versenynél – mint a neve is mutatja – kifejezetten cél, hogy családok vegyenek részt a rendezvényen, és éppen emiatt a 14 évesnél fiatalabb gyermekek ingyen nevezhetnek a rendezvényre, csakúgy, mint a Békés Megyei Hírlap előfizetői.

A karitatív rendezvényre a szervezők önkénteseket is várnak, hiszen a frissítők biztosítása a különböző helyszíneken, a nevezések, az útvonalak biztosítása valamint a sérült gyermekek segítése mind sok lelkes önkéntesmunkát kíván. A munka elszámolható a társadalmi szolgálat gyanánt, amely a középiskolákban kötelező. A 9 óra igazolt közösségi munka mellett az önkéntesek még emblémázott pólót is kapnak majd a rendezvényen.

A rendezvény honlapja a http://gyulafelmaraton.hu oldalon található, ahol minden egyéb, fontos információ megtalálható, és ahol a nevezéseket is meg lehet tenni. A verseny karitatív célját egyébként nem csupán részvétellel lehet támogatni, hiszen a szervezők mindenféle támogatási formát elfogadnak, sőt a személyi jövedelemadónk 1 százalékával is ösztönözhetjük e nemes cél jövőbeni megvalósulását! További részletek a honlapon.

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com