Hirek

Oslo kapja az Európa Zöld Fővárosa címet 2019-ben

európa zöld fővárosa

A norvégiai Oslo nyerte el a 2019-es Európa Zöld Fővárosa címet egyebek közt azzal az átfogó megközelítésű programmal, amely a biodiverzitás megőrzését, a társadalmi befogadást, illetve a tömegközlekedés és az egészségügy fejlesztését is magában foglalja – tudatta pénteken az Európai Bizottság.
A bizottsági közleményben kiemelték: a zsűri nagyra értékelte a norvég fővárosnak az autós közlekedés visszaszorítását célzó kezdeményezését.
“Az európaiak több mint kétharmada városokban él. Az Európa Zöld Fővárosa cím mutatja, hogy a városok úgy is növekedhetnek, hogy közben megőrzik zöld szívverésüket” – fogalmazott Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztos.
A 2010-ben létrehozott Európa Zöld Fővárosa címet minden évben olyan város tölti be, amely úttörő a környezetvédelemre tekintettel lévő életmód kialakításában, valamint különleges erőfeszítéseket tett a környezet és az életminőség javítására, a fenntartható fejlődés megteremtésére.
A brüsszeli testület arról is beszámolt, hogy az úgynevezett Európai Zöld Levél díjat a belgiumi Leuven és a svédországi Vaxjö megosztva kapja meg 2018-ban. Az elismerésre olyan 20-100 ezres lakosságú városok pályázhatnak, amelyek sokat tettek a környezet javítása érdekében.
Leuven esetében elsősorban a klímaváltozás elleni küzdelmet és az energiahatékonyságot, Vaxjö kapcsán pedig a fenntartható fejlődést emelték ki.

(MTI)

Szuhi Attila

Szuhi Attila az Energiahir.hu egyik alapító tagja. Eredeti végzettsége geográfus, jelenleg tudományos segédmunkatárs. Szakterülete a levegőtisztaság-védelem, környezeti ügyek. Írjon neki:szuhia[kukac]valaszuton.hu G+ https://plus.google.com/117580315744520725537/

More Posts - Website - Google Plus

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com