Hirek

Uniós forrásból korszerűsítik a közvilágítást Kaposváron

Teljes egészében uniós forrásból, 315 millió forintból folytatják a közvilágítás korszerűsítését Kaposváron. Ennek eredményeként szeptembertől a csaknem kilencezer köztéri lámpatest mindegyikében energiatakarékos, de nagyobb fényerejű izzók világítanak majd.

Márciustól ötvenöt utcában cserélik le a többségében húszéves nátriumlámpákat – áll az MTI közleményben, amely szerint a 2009-ben elkezdett korszerűsítéssel – akkor a harminc-negyvenéves higanygőzlámpákat cserélték le energiatakarékos izzókra – és több mint kétezer izzó mostani cseréjével az egész városban megújul a közvilágítás.
A korszerűsítéssel a jelenlegi 157 millió forint helyett évente több mint 20 millió forinttal kevesebbet kell fizetnie az önkormányzatnak a közvilágításért, a megtakarítást pedig utcák, járdák felújítására fordíthatják.
A közlemény kitért arra is, hogy a közvilágítás korszerűsítése csak egyik eleme annak a stratégiának, mely szerint “Kaposvár célja, hogy Európa egyik olyan zöld városa legyen, mely jövőjét a megújuló energiák használatára alapozza”.
Ilyen a cukorgyár által termelt biogáz, amelynek egy részét a városi fürdő fűtéséhez használják, de tervben van a futballstadion bekapcsolása is a rendszerbe. Ugyancsak a tervek között szerepel egy biomasszaüzem építése, amely mérsékelné a távfűtés díját, napelemparkok létrehozása, az önkormányzati intézményeket ellátó kis naperőművek felszerelése, és vizsgálják a szélenergia hasznosításának lehetőségét is. Kaposvár törekvéseit a megújuló energiák hasznosítására a megújuló energiaforrások bajnokságán a napokban elnyert bronzéremmel is elismerték.
Forrás: mti.hu

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com