Környezetvedelem

2017-ben az év madara: a tengelic

tengelic

A tengelic, Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléjét választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a társadalom figyelmét.

A tengelicet egy 2016. június 28-a és július 27-e között meghirdetett internetes szavazáson választotta a magyar lakosság az idei év madarának – idézi fel az MME hétfői közleménye.

A sík- és dombvidékek mellett kertekben, parkokban, utcai fasorokban is költő madár vékony, növényi szálakból álló, szőrrel bélelt fészkét fák, magasabb bokrok lombkoronájának szélére építi. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként négy-öt tojást rak. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal is kiegészíti. A madáretetők és -itatók rendszeres vendége.

Elterjedési területe Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig terjed, de fészkel Afrika északi részén is. Közismertségének és közkedveltségének köszönhetően a tengelic a fészkelési időszakban végzett, a természetvédelmi és állatvédelmi törvényt is megsértő fakivágások elleni küzdelem “nagykövet fajának” is tekinthető – áll a közleményben.

A madár települési állományait a lakosság egész éves itatással, téli etetéssel és tavaszi-nyári fészekanyag kihelyezéssel segítheti.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította el az Év madara programot, amelynek célja és küldetése, hogy bemutassa azokat a fajokat vagy madárcsoportokat, amelyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, idén például a gazdálkodóknak különösen fontos szerepe van.

Szuhi Attila

Szuhi Attila az Energiahir.hu egyik alapító tagja. Eredeti végzettsége geográfus, jelenleg tudományos segédmunkatárs. Szakterülete a levegőtisztaság-védelem, környezeti ügyek. Írjon neki:szuhia[kukac]valaszuton.hu G+ https://plus.google.com/117580315744520725537/

More Posts - Website - Google Plus

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com