Környezetvedelem

Az összes japán atomerőmű megbukott a vizsgán

Valamennyi Japán atomerőmű megbukott azon a vizsgán, amelyet az ország atomenergetikai hatósága végzett el és fő célja, az volt, hogy megvizsgálják, mely erőművek felelnek meg a biztonsági előírásoknak.

Az ügyet feltáró napilap az erőműveket üzemeltető tíz energiaszolgáltatót kérdezte meg a 2011-es fukusima erőműbaleset után kidolgozott új biztonsági előírásokkal kapcsolatban.  [google336]
A válaszokból kiderült, hogy kilenc erőmű esetében egyelőre azt sem tudni, hogy azok mikorra lesznek képesek teljesíteni a szabványokat. Az atomenergetikai hatóságnál júliustól kérelmezhetik az üzemeltetők a reaktorok újraindításához szükséges biztonsági vizsgálatok lefolytatását. Ugyanakkor a hatóság közlése szerint vélhetően egyik cég sem lesz képes júliusban benyújtani a kérelmet.
Egyelőre a 16 létesítmény egyike sem rendelkezik azzal a – hatóság által előírt – ventillációs rendszerrel, amely egy baleset esetén meggátolná a radioaktív anyagok kijutását a reaktortartályból. Ezek felszerelését még csak Japán 50 működőképes reaktorából kettőn kezdték meg.
Szintén csak két létesítmény rendelkezik cunamivédelmi berendezésekkel, habár három magaslaton elhelyezkedő erőmű esetében ezek nem szükségesek. Emellett mindössze hét erőműnek van földrengésbiztos készenléti kezelőterme, öt helyen – többek között a világ legnagyobb energiakibocsájtással rendelkező nukleáris létesítményében, a Kasivadzaki-Kariva erőműben – pedig a létesítmények alatti talaj törésvonalait vizsgálja a hatóság.
Korábban két erőmű alatt is aktív törésvonalakat véltek felfedezni a hatóság vizsgálóbizottságai, amelyek közül egyet vélhetően le kell majd szerelni.

Uniós stressztesz az atomerőművekben

Mint ismeretes korábban az Európai Unióban is megvizsgálták az atomerőművek biztonságát, és ezen a vizsgálaton a legtöbb atomerőmű, így a paksi is átment. Ugyanakkor találtak hiányosságokat is. Így Pakson a nukleáris fűtőelemek elhelyezésén kellett javítani. Az un stresszteszt, megállapításai között szerepelt az is, hogy egyes paksi létesítmények földrengésbiztonsága nem megfelelő. A vizsgálat azt is megállapította, hogy nem mérték fel az erőművön kívül a magasfeszültségű áramhálózat földrengésbiztonságát. Az erőművek folyamatos áramellátása a fukusimai erőmű katasztrófája miatt volt a stresszteszt témája. Fukusima azért ment tönkre, mert áramkimaradás miatt nem kaptak hűtést az erőműnek a földrengés után automatikusan leállt reaktorai.
A megállapítások ellenére, az uniós stresszteszt sok kritika érte, annak puhasága miatt. Kérdés, hogy egy a Japánhoz hasonló szigorúságú teszten, vajon hogy szerepeltek volna az uniós és magyar atomerőművek.

 

Szerkesztőség

Ezt a cikket az Energiahir.hu szerkesztősége adta ki. Kisebb híreket jellemzően a szerkesztőség ad, ki, míg a nagyobb írások, vélemények, ajánlók a szerző nevével jelennek meg. Ön is írna cikket? Vegye fel velünk a kapcsolatot:info@energiahir.hu

More Posts - Website

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com