Környezetvedelem

Újraindul a Polgári gumihulladék-égető?

Egyes információk szerint egy vállalkozó újraindítaná a Polgári gumi-hulladékégetőt, az azonban egyelőre nem ismeretes milyen hulladékot is égetnének ott.

Egy debreceni informátorunk szerint egy ismeretlen cég szeretné megvásárolni a Polgári gumihulladék égetőt, és ott új tevékenységet folytatni. Hogy pontosan milyet az gyelőre nem ismeretes, így az ügyben mi is várjuk a fejleményeket.

Mint ismeretes, még a 2000-es évek második felében kezdett el épülni a polgári gumiabroncs égető mű, amely azonban sohasem kezdett el üzemelni. A tervek szerint a Magyarországon keletkező gumiabroncsokat itt ártalmatlanították volna, és az elégetett gumiból hőt nyertek volna vissza.

Magyarországon átlagosan négy évente cserélik az autótulajdonosok a gumiabroncsukat és a gumidirekt.hu becslése szerint idehaza évente így 40-50 ezer tonna gumihulladék keletkezik. Ennek égetésére vállalkozott a polgári cég, amelyet azonban nagyon sok helyről ért támadás. Egyrészt azért mert a gumiabroncs, még hulladékként is értékes, így számos cég használja fel az abroncsokat a tüzelőanyagok pótlására, így például a cementgyárak is. De ezek mellett a gumi anyagában történő hasznosítása is egyre népszerűbb hazánkban, így ezek a vállalkozások nemigen örültek az új gumiégető tervének.

Tőlük függetlenül a környezetvédők is kifejezték aggályaikat, sőt az égető engedélyezési eljárásába is bekapcsolódtak, ahogy a környékbeli gazdák is, akik földjüket féltették a mérgező füstgázoktól.

A tiltakozás végül áttételesen eredményes lett, hiszen a gumiabroncsok égetése nem indult meg, ami nem is gond, hiszen a gumik anyagában történő hasznosítása megoldhat, és idehaza is számos ilyen üzem működik, amelyek például ütésvédő felületeket gyártanak, vagy sportpályák borítását készítik el a használt gumiabroncsokból.

Hogy pontosan mi lesz a sorsa a polgári égetőnek, az bizonytalan, de vélhetően a gumik égetése, nem kap teret az anyagában történő hasznosítás rovására.

Szuhi Attila

Szuhi Attila az Energiahir.hu egyik alapító tagja. Eredeti végzettsége geográfus, jelenleg tudományos segédmunkatárs. Szakterülete a levegőtisztaság-védelem, környezeti ügyek. Írjon neki:szuhia[kukac]valaszuton.hu G+ https://plus.google.com/117580315744520725537/

More Posts - Website - Google Plus

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com