Megújuló energia

Alternatív energiaforrások laikus szemmel…

wind turbines

A napjainkra egyre aktuálisabb „alternatív energiaforrásokról“ – még laikusabb érdeklődőként is – az alábbiak biztosan eszünkbe jutnak:  állandóan rendelkezésünkre áll és emberi beavatkozás nélkül rövid időn belül újratermelődik. Az alternatív energiaforrások jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy alkalmazásukkal nem pusztítjuk környezetünket, hiszen egyben az emberi civilizáció továbbfejlődését sem akadályozza. A fejlődés fenntarthatóságát tehát lehetővé teszi.

A fentiekből következően tudjuk azt is, hogy a fosszilis energiahordozókkal szemben – legyen szó  kőolajról, kőszénről vagy éppen földgázról – nem fokozzák a környezetünkre oly káros hatásokat, mint amit például az üvegházhatás, a levegőszennyezés, illetve a felszíni- és felszín alatti vizeink szennyezése jelent. Mindennapjainkban arról is sokat hallunk, hogy a szél- és főleg a napenergia felhasználásával lehetőségünk van a villamosenergia – vagy egy jelentős részének – otthonunkban történő előállítására. Utóbbi annál is inkább égető, mert a fosszilis tüzelőanyagok alkalmazásának beszűkítése nélkül a globális felmelegedés megállítása szinte lehetetlen lesz.

Szakkönyvek nélkül nem megy…

A média reklámfelületein, a megújuló energiaforrások terjesztésében érdekelt cégek hirdetésein keresztül és más forrásokból tehát sokat hallunk a legfontosabb alternatív energiaforrásokról. Utóbbi körülmény a témával kapcsolatban felmerülő kérdéseinket pedig csak tovább fokozza. Persze, ha a hétköznapok embere arra kíváncsi, mennyivel járul hozzá háztartása energiaellátásához, illetve a felmerülő költségek csökkentéséhez.  Vajon az információk- és félinformációk elegendő ismeretet nyújtanak a teljes körű tájékozódáshoz? A megújuló energiaforrások otthonunkban történő alkalmazása előtt megspórolhatjuk- e a témával foglalkozó legjobb szakirodalmat, a kérdéseinkre tudományos, ám mégis közérthető formában választ nyújtó szakkönyveket? A tisztánlátás napenergia, napelem, napkollektor, víz- és szélenergia, geotermikus energia és biomassza témában bizony könyvek nélkül nem megy.

 Miből informálódjunk?

A téma szakértői kezdőknek első körben Dr. Giber János közelmúltban napvilágot látott Megújuló energiák szerepe az energiaellátásban című könyvét ajánlják, amely nemcsak közérthetősége, de a megújuló energiaforrásokról átfogó képet nyújtó tartalma miatt is hamar népszerűséget vívott ki magának. A könyv nem titkolt célja ugyanis éppen az, hogy a napenergia, szélenergia valamint biomassza-energia témakörében a nem szakavatott, ám a téma iránt érdeklődő széles közvélemény számára reális és jól áttekinthető képet adjon. A könyvesboltokban, antikváriumokban és persze valamennyi online webáruházban hozzáférhető népszerű kiadvány szemléletesen világít rá arra, hogy a megújuló energiaforrások preferálása nem csak az energiaszükséglet megnövekedése miatt fontos. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése ugyanis lényegesen nagyobb környezetterhelést jelent. Arról nem is szólva, hogy például napkollektorok, vagy napelemek alkalmazásával jelentősen csökkenthetjük a közüzemi számláinkra fordított összegeket.

A könyv külön érdeme, hogy kitér azoknak a szakértői csoportoknak a XX. század második felében már megfogalmazott elemzéseire, amelyek Földünk demográfiai és gazdasági növekedésének tarthatatlanságára világítottak rá. A könyv olvasása során egy tényről magunk is bizonyosan meggyőződünk: az alternatív energiaforrások használata rövidtávon anyagilag is jól jövedelmező emeli érdek, hosszútávon pedig bizony létszükséglet.

További könyvek alternatív energia témában itt.

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com