Energiatakarékosság

Napelemek segítik három dunakeszi közintézmény energiaellátását

Közel százmillió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból finanszírozta Dunakeszi önkormányzata egy helyi óvoda, egy általános iskola és a polgármesteri hivatal napelemes rendszereinek kiépítését – közölte a hivatal pályázati referense pénteken az MTI-vel.

Berényi Éva tájékoztatása szerint Dunakeszi önkormányzata még tavaly nyáron nyújtotta be igényét a Közép-Magyarországi Operatív program keretén belül a megújuló energiahordozó-felhasználást szorgalmazó felhívásra, s mindhárom pályázattal nyertek, összesen közel 100 millió forintot. Önerőre nem volt szükség. A rendelkezésre álló pénzből a Fazekas Mihály Általános Iskola, a Hunyadi utcában lévő „piros óvoda”, valamint a polgármesteri hivatal épületének tetőszerkezetén összesen 427 napelemet helyeztek el. A beruházáskor figyeltek arra is, hogy a napelemek telepítésekor az ingatlanok külső megjelenése változatlan maradjon – közölte a pályázati referens. A korszerű rendszerek a három intézmény villamosenergia-felhasználásának 39–83 százalékát fedezik épületenként eltérő mértékben, élettartamuk karbantartás és javítás nélkül legalább 25 év. A napelemes megoldásnak köszönhetően kevesebb áram vásárlására lesz szükség, így az érintett intézmények fenntartási költsége jelentősen csökken, miközben mérséklődik az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke is. A műszaki átadást követően mindhárom ingatlanban megkezdődött az energiatermelés, illetve a szolgáltató hálózatára történő visszatáplálás – tette hozzá Berényi Éva.

Forrás: mti.hu

Kattints a hozzászólásokhoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel

Powered by themekiller.com anime4online.com animextoon.com apk4phone.com tengag.com moviekillers.com