A népi festett bútorok történetét tanulmányozva nagyon érdekes kép tárul elénk a népi építészetről, annak hagyományairól és történetéről. Mai írásunkban a fűtés történetével foglalkozunk, illetve azzal, hogy hogyan hatott a festett bútorok elterjedésére a lakóházak fűtésének átalakulása.
Ha a festett bútorok történetét kutatjuk, és kicsit jobban belemélyedünk a témába, akkor azt tapasztaljuk, hogy a bútorok története szorosan összefügg a magyar kultúrával, a díszítőművészettel és az éppen aktuális divattal. Nemrégiben arra kerestem a választ, hogy miért tűntek el a festett bútorok a magyar házakból, és azt tapasztaltam, hogy ennek semmi más oka nincs, mint az éppen aktuális divathullám. Továbbra is értetlenül állok az előtt a tény előtt, hogy ha egy rendszer és annak elemei harmonikusan működnek, kevés energiafelhasználással és fenntartható módon, akkor miért változtatunk rajta az éppen aktuális divathullámnak megfelelően, még akkor is, ha az kevésbé fenntartható vagy többe kerül.
De térjünk vissza az eredeti témánkhoz: a magyar házakban eleinte tömör keményfa bútorok sorakoztak, amelyeket elsősorban faragással díszítettek az asztalosok. Mikor a szélmalmok helyett munkába állították a vízimalmokat, és a gabona őrlésén túl befogták azokat más feladatokra is, például fűrészelésre, akkor lehetővé vált, hogy a jóval puhább fenyőből deszkákat készítsenek, ezekből pedig sokrétű bútorokat. Az első felhasználási helyei e fenyődeszkáknak a református templomok voltak, ahol kazettás mennyezeteket, karzatot, szószéket rendeltek meg a helyi asztalosmesterektől. Mivel a faanyag meglehetősen gyenge volt, és az illesztések sem voltak tökéletesek, ezért a hibák elrejtésére festékeket, enyvet kezdtek alkalmazni, majd ezeket díszítették is, elsősorban virágmintákkal. Később udvarházakban is egyre több festett ajtót, bútorzatot alkalmaztak.
A házak kialakításánál a tűzhely meghatározó szerepet játszott, az első egyterű házaknál a tűz mindig középre került, ez volt a ház lelke, mindig őrizni kellett valakinek, hogy ne aludjon ki. Amikor a parasztház háromosztatú lett, a konyha is – amelyben a tűzhely elhelyezkedett – a ház közepére került. A tűzhely és a fűtés változásait tanulmányozva láthatjuk, hogy a magyar ház tüzelőberendezései kezdettől fogva nyitott és zárt tűzhelyekre oszlottak: a nyílt tűzhelyek általában a helyiség melegítésére, főzésre, sütésre, esetleg világításra szolgáltak, míg a zártak inkább csak a fűtésben játszottak szerepet. A nyílt tűz füstje eleinte a nyitott ajtón keresztül távozott, a falakat feketére festette a korom, ezért e tereket gyakran füstös háznak hívták. Ezekben a házakban a festett bútorok elhelyezése nem volt lehetséges, hiszen épp lényegük – a szép díszítés – nem érvényesült volna, a mindent ellepő korom és füst miatt.
A nép körében a festett bútorok akkor váltak rendkívül népszerűvé, amikor a helyiségeket sikerült füstmentessé tenni, ekkor váltották fel a virágos díszítésű fenyőbútorok a régies ácsolt keményfa bútorokat. A füsttelenítés vagy külön (szabadkéményes) füstház építésével vagy csempés füstfogó segítségével történt. A szabadkémény egyrészt lehetővé tette a füst szabad eltávozását, másrészt az oda felakasztott húsok füstölését. Ekkor érte virágkorát a bútorfestés mestersége, hiszen a festett bútorok széles körben elterjedtek, a festők nagyon sok megrendelést kaptak.
